Hatodik nap, Hospital de Bruma, Mesia

Ahol most vagyunk, itt sincs város, mégcsak falu sem, valami tanyaféle, néhány ház, ez a szálló, mellette a vendéglő. 

A zarándokszálló egy órakor nyit. Már egy óra előtt többen álltunk, mint amennyi szálláshely van. Ha húsz perccel később érkeztem volna, akkor már nem kaptam volna szálláshelyet. Pedig nem tudtam, hogy sietnem kell, de hát egész nap esett, fújt a szél, ilyenkor nem lehet szünetelgetni. Ha nem lenne lezárva és elküldve már az a csomag, rögtön bepakolnál az egész aeropresses cuccot, főzőt is.  Helyette megállnék kávézóknál és innék egy-egy kávét. 

Ma ittam is egyet. De hát az zseniális volt. Az egész helyzet. Számolom a pénzem, negyven cent készpénzem van, egy eszpresszó 1 euro 30 cent, azt nem lehet kártyával fizetni. Próbálok beszélni a kiszolgáló lánnyal. ő már oda is pattant a nagy gép elé és főzi a kávét. Aztán megszólal mellettem egy férfi, mondja, hogy ő meghív, ő majd fizeti a kávémat, aztán még beszélgetünk kicsit, ő mexikói. mondom, ha Stuttgard környékén jár, én is meghívom egy kávéra. 

As Traversas falu, O San Roquino bár, Siboney kávébab. Épp egy hete nem ittem eszpresszót. Ez most csúcs volt. 

Este a közeli, egyébként egyetlen, vendéglőbe megyek. Pilgermenüt eszem, 12 euróért. Levest hoznak, házikenyeret és egy fél üveg vörösbort. Nekem ennél több nem is kellene, de aztán hozza a másodikat, mondom, hogy csak felét hozza, mert nem tudom megenni. Majd jön még desszert is. 

A véndéglő mintha Derek Jarman Caravaggio c. filmjéből lépett volna ki; tele hangos vendégekkel, sok a mozgolódás. Németországban azt hiszem kiosztották volna a hangtompító fülvédőket.