fény és árnyék
Thursday, February 8, 2024
Ebéd a kastélyban
Friday, February 2, 2024
Illyés pusztája
Egy könyvet olvasok, falusi világgal kapcsolatosan akartam kutakodni, s ráakadtam, nem lehet ráakadni, szóval egy könyvet, amellyel már gyerekként is úton útfélen találkoztam, láttam, még a mi szegényes falusi könyvtárunkban is. És valamiért mindig ellenszenvvel pillantottam rá. Illyés Gyula: Puszták népe. Mindig azt gondoltam, hogy egy kommunista könyv, a rendszer embere, ezért találkozni vele mindenhol. Aztán a fordulat után elkezdték szavalni Egy mondat a zsarnokságról. Ez sem segített a szerző helyzetén. Aztán később megtudtam, hogy a nő, akiért József Attila oly szenvedélyesen rajongott, később Illyés felesége lett, Illyésé, aki minden fotón kopasz, nagy orra van és öreg. Kell még ennél több?
Aztán most úgy alakult az olvasmányaim sora, hogy kezembe vettem a Puszták népét. Valami olyasmivel vérteztem fel magam, hogy a profi szenvtelensége. (Ha a profit el is hagyjuk, hagyjuk is el, marad a szenvtelenség, s ez helyénvaló.)
Elkeztem olvasni. Minden oldal után üvöltök. Hogy mennyire jó. Ezt minden nap olvasni akarom. Friss, őszinte, sűrű. Egyáltalán nem érezhető, hogy szociográfia, talán nem is az, nem is releváns ez, inkább egyfajta hosszúra nyúlt esszé, mindenképpen egy jó könyv, egy nagyszerű szerző tollából. Az sem érezhető, hogy ezt a könyvet 90 évvel ezelőtt írták. Egészen mai. A viszonyok, amiről ír, azok már aligha. De valamiféle emlékünk van róla, valamiféle kollektív emlékezet, s épp ezért ennyire friss ez a könyv.
Monday, January 29, 2024
Tökéletes, ha van
Perfect Days, Wim Wenders új filmje.
Lelassít mindent. Van hozzá bátorsága. Bizalma, önbizalma.
Az egész családi és egyéni drámából nem tudunk meg semmit. A film előrehaladtával, artikulálja, jeleket hagy, felépíti ezt a drámát.
De nem megy bele, hogy felrajzolja.
Amit látunk, az a dráma ellenszere.
Pozitív üzenet. Szép a város, szép a fény, az eső. Szép, ez így tulzás. Inkább megnyugtató. Így van, s jó hogy így van, rendben van ez így. Ilyesmi lebeg a városképek fölött, s a filmkockák fölött.
Vonzó, minden lelkesedés és pátosz nélkül, a japán kultúrának az a szelete, amit látunk.
Ahogy kijövök a moziból, mindent másképp látok. Az alkony, a löchgaui sporttelep épületei, terei, a vendéglő a szürkületben, a játék zajai távolról.
Wednesday, January 24, 2024
Zöld
Tuesday, January 23, 2024
Séta I
Ma reggel letettem az autót egy városszéli műhelybe. S onnan gyalog mentem be a vonatállomásig. Kb húsz perc gyaloglás, a városban, Sachsenheim, ahol 12 éve lakom. Talán autóval jártam már ezeken az utcákon, gyalog soha. A mi városunk, az én városom, élhető, nem ragyog, de nem lepukkant. Sok lakóház, benne emberek élnek, sokan, velük egy közösség része vagyok, valamilyen szálak mentén összetartozunk, ők az én szomszédaim, s a szomszéd más nyelven, a felebaráthoz áll közel. Város, az enyém és idegen. Itthon vagyok egy idegen városban.
Két narancssárga ruhás férfi javítja az óvoda kerítését, a sárt széthordták a járdán.
A Hous of Jeans ablakai leragasztva piros papírral, bezárt. A bejárati járdalapok darabokban.
Egy fagyományos faházikó. Mellette sárgára vakolt nagy épület, ablakai aranyozott szélekkel és keresztválasztókkal.
Ennyi. Öt fotó.
Wednesday, December 6, 2023
Síratóének kis városunk mozijának bezárására
Tuesday, November 28, 2023
Álom
Bent vagyok a házban (értsd szociális otthon), dolgozom, a ház egy kolozsvári tömházlakás formáját ölti, a folyosó, az ajtók, a falak, eltéveszthetetlen. A rendőrség érkezik, német rendőrség, hozzám jönnek, ellenőrzésre, mondatokra, szavakra nem emkékszem, némán történik minden. Hamarosan az egyik benntlakó szobájába mennek, most már tudom, hogy ketten jöttek, a fiú alszik, nem zavarja őket. Én a folyosón állok, nem látok be a szobába, az egyik rendőr sorra női ruhadarabokat hoz ki az afgán menekült fiú szobájából és mutatja nekem. Kis szoknya, rózsaszín blúz, szőke paróka. Mindez egy bűntény tárgyi bizonyítékaiként szerepelnek és arra útal, hogy a fiú nőnek őltözik. Igen, így jár Stuttgartba s ő ezzel pénzt keres, igen, ezért van a fiúnak mindig pénze, rakom össze magamban.
Monday, November 20, 2023
Monday, November 13, 2023
Tenger
Újra Hollandiában, már nagyon vágytam rá, ráadásul egyenesen egy tengerparti falucskába érkezünk. De mielőtt a tengerrel találkoznék, ott vannak a csatornák, mindenütt. És most újra figyelem, vajon vannak benne halak. Sötét víz, nád, mélyzöld fű körülötte, de a vizet csak a szél mozgatja. Halakat nem látok.
A hollandok több megnevezést is használnak. Van a 'gracht', ilyen van például Amszterdámban. Van a 'sloot', ami leginkább a mezőkön ásott vízárkokat jelöli, és van a 'kanaal', ami a hajózásra kialakított csatornákat jelöli, és ennél még sokkal több.
A tenger pedig újra fenomanális. Elég ha eljuttsz addig, s a nagy színházi mutatvány ott van, a szemeid előtt, a lábad alatt. A szél, a homok, a látóhatáron a víz és a felhős ég összemosódása és elkülönülése. S az állandóan munkálkodó víz. Elég eljutni addig, átbaktatni a homokdünéken s megállni a tengerrel szemben, de igazából nem lehet sokat állni, az elemek állandó mozgása, mozgásra indít.
Monday, October 23, 2023
Nyugat, mindenki munkás
Tegnap újra voltam Stuttgartba, csak úgy, felfedezőúton.
West-Stuttgart, ez volt az úticél. A városközponttól egyenesen a Feuersee felé
tartottam. Még nem voltam ott. Szép ősz, sütött a nap, hulltak a levelek a
magas jegenyefákról. A város ki tudja hány évszázad alatt felemelkedett,
építkezés építkezés hátán, s a tó mintegy két méterrel mélyebben maradt. S most
már csak egyik oldalon lehet lejutni a vízhez. Épp a lejáró lépcsővel
átellenben egy gótikus templom háta látszik. Hívogat persze, a gótikus formák
komoly játékossága, a sok fölösleges csecsebecs a tornyokon, a kissé
túlbonyolított falak, támfalak, pillérek. Olvasom, hogy ez a Johanneskirche,
így már tudom, hogy itt már jártam, este volt, orgonakoncetre voltam hivatalos,
akkor nem láttam, hogy mögötte a város leghíresebb tava, szimbólumtava. A
templom a 19. században épült, tehát neobarokk, el addig, hogy csonkatornya
van, akár a párizsi Miasszonyunknak. A második világháború alatt lebombázták,
57-ben, ezt az évszámot könnyű volt megjegyezni, a mi forradalmunk miatt, újjáépítették.
Amikor már a templom túloldalán vagyok, akkor látom, hogy most már újra
javítják. A tűz tava, János temploma. Aztán elindulok az utcákon, fel a dombra,
így fut a városrész, neki a hegynek. Stuttgart egyik legfontosabb munkásnegyede
volt. A házak Budapest bérházai juttatja eszembe, csak valamivel alacsonyabbak.
Némelyik udvarra be is tudok menni, de a házakba már nem jutok be, de azért fel
tudom idézni, jártam már egy-két alkalommal ezekben a házakban. Akkor
munkáslakásoknak épült, ma már ilyenformán mindenki munkás és örül, ha
hozzájuthat egy ilyen lakáshoz, legalább albérletként.