Nyugat, mindenki munkás

Tegnap újra voltam Stuttgartba, csak úgy, felfedezőúton. West-Stuttgart, ez volt az úticél. A városközponttól egyenesen a Feuersee felé tartottam. Még nem voltam ott. Szép ősz, sütött a nap, hulltak a levelek a magas jegenyefákról. A város ki tudja hány évszázad alatt felemelkedett, építkezés építkezés hátán, s a tó mintegy két méterrel mélyebben maradt. S most már csak egyik oldalon lehet lejutni a vízhez. Épp a lejáró lépcsővel átellenben egy gótikus templom háta látszik. Hívogat persze, a gótikus formák komoly játékossága, a sok fölösleges csecsebecs a tornyokon, a kissé túlbonyolított falak, támfalak, pillérek. Olvasom, hogy ez a Johanneskirche, így már tudom, hogy itt már jártam, este volt, orgonakoncetre voltam hivatalos, akkor nem láttam, hogy mögötte a város leghíresebb tava, szimbólumtava. A templom a 19. században épült, tehát neobarokk, el addig, hogy csonkatornya van, akár a párizsi Miasszonyunknak. A második világháború alatt lebombázták, 57-ben, ezt az évszámot könnyű volt megjegyezni, a mi forradalmunk miatt, újjáépítették. Amikor már a templom túloldalán vagyok, akkor látom, hogy most már újra javítják. A tűz tava, János temploma. Aztán elindulok az utcákon, fel a dombra, így fut a városrész, neki a hegynek. Stuttgart egyik legfontosabb munkásnegyede volt. A házak Budapest bérházai juttatja eszembe, csak valamivel alacsonyabbak. Némelyik udvarra be is tudok menni, de a házakba már nem jutok be, de azért fel tudom idézni, jártam már egy-két alkalommal ezekben a házakban. Akkor munkáslakásoknak épült, ma már ilyenformán mindenki munkás és örül, ha hozzájuthat egy ilyen lakáshoz, legalább albérletként.

Új arc

 A hétvégére nagyon lefáradtam, semmit nem tudtam csinálni abból, amit szoktam, írni, olvasni, zenét hallgatni. Mozdulni nem tudtam, olyan fáradtnak éreztem magam. És amikor ilyen fáradta az ember, akkor aludni se tud, pedig valószínűleg épp az segítene.

Ilyenkor elkezdem nézni a filmeket találomra. Most is így tettem. Három filmet is megállás nélkül. Akkor gyűlt annyi erőm, beültem az autóba és valamilyen okot találván elindultam Stuttgartba. A mi nagyvárosunk, a megunt, túlzajos, építkezések sokaságába temetkezett, nem éppen szeretett városunk. Egy címet kerestem, s ott egy darálót akartam felvenni apróhirdetés alapján, s egy ihletett pillanatomban betértem egy mellékutcában, hogy nem mindig a megszokott utakon járjak és ne a legrövidebb, legforgalmasabb és már untig ismert úton menjek. Egy kis idő után, alig kaptam lélegzetet. Egy ismeretlen, elbűvölő városba, értsd városnegyedbe, jutottam. Hogy ez a város ilyen is lehet. Megálltam az autóval többször is. S örültem, szinte táncoltam, hogy egy ilyen nagyszerű város van a közelünkban. Többet kell ide járnunk, született meg az elhatározás. Változtasd meg.