Séta I

 
Ma reggel letettem az autót egy városszéli műhelybe. S onnan gyalog mentem be a vonatállomásig. Kb húsz perc gyaloglás, a városban, Sachsenheim, ahol 12 éve lakom. Talán autóval jártam már ezeken az utcákon, gyalog soha. A mi városunk, az én városom, élhető, nem ragyog, de nem lepukkant. Sok lakóház, benne emberek élnek, sokan, velük egy közösség része vagyok, valamilyen szálak mentén összetartozunk, ők az én szomszédaim, s a szomszéd más nyelven, a felebaráthoz áll közel. Város, az enyém és idegen. Itthon vagyok egy idegen városban.

Aztán buszra ültem és hazabuszoztam a délelőtti napsütésben. Legalább fél éve nem ültem buszon, talán egy éve vagy annál is több. Egy kicsit úgy ülök a buszon, akár egy hajóúton vagy felvonón. Minden érdekes, mindent megfigyelek. A szívem valami ünnepi alkalomhoz dobog. A telefonom a zsebembe lapul, de nem veszem elő és pötyögtetek rajta, ahogy ez én is szoktam, most fontos dolgok történnek.

Nem készítettem fotót, ahogy a vizes falevelek, az ősz óta massza lett, a járdapadkához tapadnak.
Két narancssárga ruhás férfi javítja az óvoda kerítését, a sárt széthordták a járdán.

Az óvodán nagy ablakok, minden ablak mögött egy fiatal nő, körülötte 5-10 gyerek. Jól összehangolt program.
A Hous of Jeans ablakai leragasztva piros papírral, bezárt. A bejárati járdalapok darabokban.
Egy fagyományos faházikó. Mellette sárgára vakolt nagy épület, ablakai aranyozott szélekkel és keresztválasztókkal.
Ennyi. Öt fotó.