A tegnap tizenhét órát utaztunk. Szilágyságból indultunk, Nagykárolynál léptük át a román határt, Budapesten megálltunk, feltankoltunk mindenféle jóval, kaja, kávé, könyvek. Majd Ausztriát hosszában átszelve, beléptünk Németországba. Négy óra a németországi út. Egy tömb. Le lehet vezetni egybe, de ha az ember szünetet tart is, mondjuk kávézik, alszik egyet egy fa alatt az autópályáról letérve avagy csak egyet cigizik, nyújózkodik, még akkor is jó darabot kell vezetni. Mert a vezetés végülis egy sajátos létállapot. Belép ebbe az állapotba, akár egy tömbbe. Avagy beül. Ül az autóban, az autó viszont 120, 140 km/h sebességel száguld. Nyudogtan ül az autóban, fontos is, hogy nyugodtan üljön, zenét hallgat, vagy beszélgetést vagy maga beszélget. Közben bármelyik pillanatban halálos balesetet szenvedhet. Egy baleset egyetlen pillanat műve.
Mennyi pillanatból áll négy óra s mennyiből tizenhét. Még szerencse, hogy a pillanat és az óra között nincs semmiféle összefüggés.
Végül megérkeztünk Németországba, egy faluba, ami még néhány évvel ezelőtt idegen volt, a nevét sem tudtuk kiejteni, most pedig otthonunk. Mind úgy érkezünk meg és szállunk ki az autóból, hogy hazaértünk, végre.
No comments:
Post a Comment