Reggel már nem voltak olyan nagyok azok a barátságok, nem indultunk együtt, de később az út folyamán találkoztunk újra, mindenféle kombinációban. Én nem sietek, nyugisan gyalogolok, meg-megállok. Egy postahivatalt is kell keresnem. Hamar kiderült, hogy túl sok mindent hoztam magammal, nagy a hátizsákom. Reggel indulásnál rendesen rejtegettem a hátizsákom, nehogy lássák azok, akik már többedszer vannak elcaminón, és csak egy lakoska hátizsákkal indulnak útnak.
Ráadásul az úton is megállított egy spanyol bácsi, olyan picassosan kopasz, és hosszan beszélt nekem a hátizsákomra mutogatva. Amikor sikerült értésére adnom, hogy egy mukkot sem értek, akkor szépen vette a telefonját és a google segítségével elmondta mégegyszer, miszerint egy zarándoknak nem lehet ekkora csomagja, nemcsakhogy ártalmas az egészségre, de a téves lelki beállítottságomat is fennen hirdeti. Szóval posta, sürgősen, egy majd négy kilós csomagot indítottam haza.
Amire beérkeztünk a célvárosba, Pontedeume, már nem volt szállás, az olcsó zarándokszállókon, sőt hamarosan kiderült, hogy a drágábbakon sem. Hamarosan egy szobácskában találtam magam a rőt szakállú cseh fiatalemberrel. Itt vagyok egy szobácskában, amiben két ágy van, egy idegen férfival, hiába tudok róla mindentfélét, mert az elmúlt néhány órában mesélt és mesélt, idegen marad.
Összeáll egy kicsit a tegnap esti csapat, csak nem a zarándokszállón, hanem a városka egyik terén. A templom és a közért között üldögélünk a padon, Anna, Mexicoból, Roberto, Carlotta, olazok, én, három nyelv vagy hány, így beszélgettünk,
keresztül-kasul. Megfigyelhetem, hogy az olasz a spanyollal semmiképpen nem érti meg magát, ha mindenki csak a maga nyelvét beszéli. A nyelvi akadályok el lettek hárítva, nagy problémák lettek megbeszélve, míg fel nem jöttek a csillagok, és ki nem nyitottak újra a vendéglők (mert számomra furcsa program szerint működnek, de nyolc körül újra kicsítanak).
Most már a szobámban vagyok, próbálok a sötétben írni, közben hallgatom, hogy valami rezeg a szobánkba, bizonyára valahol megy a zene, zenét nem hallok, csak ezt a mélybasszust vagy mi az, rezeg az ajtófélfa, elég rendesen, ritmusa nincs, jobb is így, kevésbé hülyítő.
Vajon mikor szűnik meg az a basszus? Amikor bezár a bár?
Bezár a bazár!
Vajon hányszor
fogom még leírni ezt a poént.
Elképesztő éjszaka. A hotel előtti téren nyüzsgés, valóságos tömeg, mindenki beszél, kiabál, nevet, leghangosabbak a gyerekek, a szülők hangtengere fölött. S ez így megy, gondolom legalább háromig. A szomszéd szobákból is mindenféle zaj jön, mintha itt a szobámba történne, vagy még annál is hangosabban, valahogy felerősítve, még szerencse, hogy nem szexszel senki a szomszédban, csak vécére megy, tusol, megengedi a vizet.
Egy idő után nem zavar semmi, csak néha ver fel egy-egy üvöltöző csapat.
Reggel kiderült, hogy a vendéglő éjfélkor bezárt. De hát éjfél, egy fáradt zarándoknak, az olyan mint egy hajnal.
Reggel felfedezem továbbá, hogy tér akusztikája, ez a kölönleges. Épp a fürdőben vagyok, már csak egyedül a szobában (a szorgalmas cseh fiú már reggeli hat körül elindult), hangokat hallok, ajtó nyílik majd csukódik, és nem tudom, hozzám jött be valaki, vagy valamelyik szomszédhoz.
Pontedeume. A város a nevét az Eume folyóról kapta. De a folyóról neveztek el utcákat, tereket, vedéglőket és hoteleket is. Még a templomok nevébe is becsempészik a szentek mellé. Egy kedves és bolondos kisváros, hangos éjszakákkal (saját tapasztalat).
