Nyugat, mindenki munkás

Tegnap újra voltam Stuttgartba, csak úgy, felfedezőúton. West-Stuttgart, ez volt az úticél. A városközponttól egyenesen a Feuersee felé tartottam. Még nem voltam ott. Szép ősz, sütött a nap, hulltak a levelek a magas jegenyefákról. A város ki tudja hány évszázad alatt felemelkedett, építkezés építkezés hátán, s a tó mintegy két méterrel mélyebben maradt. S most már csak egyik oldalon lehet lejutni a vízhez. Épp a lejáró lépcsővel átellenben egy gótikus templom háta látszik. Hívogat persze, a gótikus formák komoly játékossága, a sok fölösleges csecsebecs a tornyokon, a kissé túlbonyolított falak, támfalak, pillérek. Olvasom, hogy ez a Johanneskirche, így már tudom, hogy itt már jártam, este volt, orgonakoncetre voltam hivatalos, akkor nem láttam, hogy mögötte a város leghíresebb tava, szimbólumtava. A templom a 19. században épült, tehát neobarokk, el addig, hogy csonkatornya van, akár a párizsi Miasszonyunknak. A második világháború alatt lebombázták, 57-ben, ezt az évszámot könnyű volt megjegyezni, a mi forradalmunk miatt, újjáépítették. Amikor már a templom túloldalán vagyok, akkor látom, hogy most már újra javítják. A tűz tava, János temploma. Aztán elindulok az utcákon, fel a dombra, így fut a városrész, neki a hegynek. Stuttgart egyik legfontosabb munkásnegyede volt. A házak Budapest bérházai juttatja eszembe, csak valamivel alacsonyabbak. Némelyik udvarra be is tudok menni, de a házakba már nem jutok be, de azért fel tudom idézni, jártam már egy-két alkalommal ezekben a házakban. Akkor munkáslakásoknak épült, ma már ilyenformán mindenki munkás és örül, ha hozzájuthat egy ilyen lakáshoz, legalább albérletként.